A kormánypárti többség az Országgyűlés keddi ülésén leszavazta az LMP módosító javaslatát, ami megakadályozta volna a postabezárásokat. Ez azt jelenti, hogy a Fidesz sok ezer magyar embertől veszi el a könnyebb ügyintézés lehetőségét a posták bezárásával. Főleg azokban a térségekben jelent ez hatalmas problémát, ahol jellemzően idősebb generáció él. Illetve munka nélkül maradnak azok a postai dolgozók, akik hosszú évek óta becsületesen dolgoztak.

Az LMP – Magyarország Zöld Pártja módosító indítványt nyújtott be az országgyűlésnek a postabezárások kapcsán. Mivel a párt külön szavazást kért róla, ezért a képviselők nem a bizottságban szavaztak a javaslatról, hanem az országgyűlésben született meg a döntés.

Ismét bebizonyosodott, hogy mindenre van pénz a Fidesz kormányban, kivéve, amikor nem lehet lopni a közösből és az a magyar emberek érdekeit szolgálja.

Az LMP-s javaslat tartalmazza, hogy kiemelt közérdek a vidéki települések elnéptelenedésének megállítása, amiben a közszolgáltatások, esetünkben a postai szolgáltatások jelenlegi szinten tartása stratégiai fontosságú közérdek. A javasolt szabályozás indokolatlanul sok postai szolgáltató hely tevékenységének megszüntetését eredményezi, amit a módosító javaslat visszaállítani kezdeményez.

A módosító javaslatot itt olvashatják.

Bakos Bernadett,
az LMP országgyűlési képviselője