Orbán Viktor szerint Magyarország “az egyetlen ország Európában, amelynek egyszerre két migránsválsággal kell megküzdenie.” Az ukrán háború elől menekülők még a Fidesz által felépített nyelvezet és narratíva szerint sem migránsok, hanem menekültek. Menekültek, akiknek Magyarország az első szomszédos ország, szóval még a sokat hangoztatott fideszes logika szerint is be kell fogadni őket, és a menekültek megillető ellátást és jogokat biztosítani nekik. Ez még a fideszes emberiességi szótár szerint is a nemzetközi jogi kötelezettségeken túlmutató alapvetés. Orbán Viktor már sok önellentmondásba keveredett az elmúlt hetekben, most pedig ezzel a kijelentésével az egyik legfontosabb ideológiai törésvonalának tekintett “migrációs kampányát” is képes volt másodpercek alatt hitelteleníteni.

Ráadásul nem véletlen, hogy Orbán Viktor egyetlen egyetértési pontot – hosszú háborúra kell számítani – tudott kihangsúlyozni a V4 ülését követően. Azért csak ezt az egyet, mert valójában nincs több. A visegrádi szövetségben a magyar kormány egyedül maradt az oroszbarát külpolitikájával, egykori szövetségesei teljesen elfordultak, a miniszterelnök az elmúlt három évtized egyik legfontosabb regionális európai szövetségét rúgta fel, azért, hogy az oroszpárti narratívát tudja hangsúlyozni.

Teszi ezt úgy, hogy közben a magyar kormány számos pszichodráma játékának egy újabb epizódjaként még tovább halasztja a finn és svéd NATO-csatlakozásról szóló döntés parlamenti ratifikációját, fittyet hányva a két ország jogos és megalapozott biztonsági igényére. Mi, az LMP-ben szeretnénk emlékeztetni a miniszterelnököt a 2008-as szavaira, amikor Grúziával és Ukrajnával kapcsolatban azt mondta, hogy idézzük: “Ukrajnát is és Grúziát is fel kellett volna venni a NATO tagjainak a sorába. Ezt a döntést előbb-utóbb meg kell hozni.”

Úgy tűnik, akkor még ő is értette mi Európa és benne Magyarország alapvető geopolitikai érdeke.

LMP Sajtó