Béremelést a gyermekvédelemben dolgozóknak!

Míg Magyarországon 2023 végén a bruttó átlagkereset meghaladta a 620 ezer forintot, addig a szociális szektorban a keresetek ennek csupán felét-kétharmadát tették ki. Egy szociális segítő alig keresett többet, mint bruttó 350 ezer forint, a szociális gondozók bére bruttó 360 ezer forint körül volt. A diplomás szociális munkás átlagkeresete nem érte el a bruttó 400 ezer forintot és a gyermekvédelmi asszisztensek is bőven bruttó négyszázezer forint alatt kerestek.

Ha nincs béremelés és nem növelik az intézmények finanszírozását, akkor a kormány azt igazolja, hogy valójában nem fontos számára a gyermekek védelme. A gyermekvédelmi rendszert meg kell erősíteni, és ez kiemelten igaz az anyagi forrásokra.

Aláírásommal követelem, hogy a kormány azonnali hatállyal emelje meg a gyermekvédelemben dolgozók bérét!