A napokban jelent meg a hír, hogy a kormány költségvetési forrást biztosít arra, hogy az M1-es autópálya Bicske és Budapest közötti szakaszát kettőről három sávosra bővítsék. Az LMP szerint a klímaválság közepén nem autópályákat kell fejleszteni, hanem a vasutat.
Miközben az 1-es vasúti fővonal Budapest és Hegyeshalom között pontosan ugyanannyira telített, mint az M1-es autópálya, a kormány a nagyberuházások leállítása közepette is autópálya-bővítésbe kezd. Pedig számos terv áll rendelkezésre az 1-es vasútvonal fejlesztésére. Ezek közül érdemes megemlíteni a Kelenföld és Törökbálint közötti szakasz kettőről négy vágányra történő bővítését, az Almásfüzitő és Komárom közötti szakasz 160 km/h pályasebességre történő felújítását, valamint a fővonal négy vágányosra bővítését a budapesti elővárosoktól egészen Győrig. Ezek a tervek csak arra várnak, hogy ugyanolyan költségvetési forrásban részesüljenek, mint a most jóváhagyott bicskei autópálya-bővítés.
A klímaválság közepén nem lehet klímabajnok az a kormány, amelyik autópályákat épít. A közúti közlekedés növelése helyett annak csökkentését kellene elérni: ehhez pedig nem szabad vonzóbb autós infrastruktúrát építeni, hanem fejleszteni kell a valódi alternatívát jelentő vasutat.
LMP Sajtó