Rendben találta az ÁSZ az LMP gazdálkodását

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) lezárta az LMP – Magyarország Zöld Pártja 2023–2024. évi gazdálkodásának törvényességi ellenőrzését, amelyet a költségvetési támogatásban részesülő pártoknál kétévente végez el. A jelentés szerint a párt gazdálkodásának törvényessége mindkét évben biztosított volt, a könyvvezetés és a gazdálkodás során a párt betartotta a jogszabályi előírásokat.

Az ÁSZ megfelelőnek találta a párt belső pénzügyi szabályozását, pénzügyi kimutatásait és könyvvezetését, a bevételek és kiadások elszámolását, a vagyon kezelését, valamint a gazdálkodás belső ellenőrzését. A párt az ötszázezer forintot meghaladó hozzájárulásokat a törvény szerint teljes körűen nevesítette, és a vizsgált területeken tiltott támogatás gyanúja sem merült fel. A korábbi, 2021–2022-es ellenőrzés nyomán vállalt intézkedést a párt határidőben végrehajtotta. A 26099. számú jelentés teljes terjedelmében olvasható az ÁSZ honlapján.

Az LMP számára az átlátható, szabályos gazdálkodás alapelv. A pártok állami támogatása közpénz, ezért minden forintjával el kell tudni számolni. A számvevőszéki jelentés igazolja, hogy ez az elv a gyakorlatban is érvényesül.

Szabó-Kellner Katalin,

az LMP elnöke

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!