Az LMP zöldpártként kiáll a Velencei-tó természetes partszakaszának megóvása mellett, mert a zöldfelületek elvesztése nem lehet eszköz a jövőbeni fejlesztésekhez – hangsúlyozta az ellenzéki párt társelnöke keddi, gárdonyi sajtótájékoztatóján.
Schmuck Erzsébet szerint a Velencei-tónál is hasonló negatív folyamatok indultak el, mint a Balaton esetében, vagyis kiárusítják a tópartot és megszűnnek a szabadstrandok, a zöldfelületek. Emlékeztetett arra, hogy Gárdony város fideszes polgármestere a veszélyhelyzet idején megváltoztatta a helyi építési szabályzatot, amivel a korábban az építkezésektől és turisztikai fejlesztésektől védett, part menti 30 méteres sáv beépíthetővé vált.
A tavat meg kell menteni a nem megfelelő fejlesztésektől és beruházásoktól. Nem vitatta ugyanakkor, hogy a szocializmusból örökölt, lepusztult szállodákat és kempingeket fel kell újítani. Ennek ugyanakkor a természetes környezet nem eshet áldozatául, azt meg kell őrizni a természetes élőhelyekkel együtt.
Schmuck Erzsébet bejelentette, hogy a helyi lakosok szombat délelőtt demonstrációt tartanak a tópart és a szabadstrandok védelme érdekében, amelyen maga is részt vesz.