A kormány felelőtlenül viselkedik a magyar emberekkel szemben, amikor luxusberuházásokra szórja a pénzt a mostani válságos gazdasági helyzetben – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke.
A kormány állítson le minden olyan beruházást, amihez nem készült kötelezően előírt környezeti és hatástanulmány. Ilyen beruházás többek között a hajdúnánási MotoGP pályaépítés is. A projekt leállítása mellett szól, hogy mindeddig semmilyen szakértői vizsgálati anyagot nem nyújtottak be azzal kapcsolatban, és ezt a tényt az illetékes kormányhivatal is elismeri.
Felháborító, hogy az illetékes minisztérium nem reagált Schmuck Erzsébet hivatalos megkeresésére, ugyanis rengeteg hosszútávú hatása lesz annak, ha megépül a komplexum. Az LMP már korábban is felhívta a figyelmet a pálya kivitelezésével járó légszennyezés, zajszennyezés tényére, a zöldterületek elvesztése és mezőgazdasági területek lebetonozása miatti környezetkárosításra.
A környezeti kérdések mellett rendkívül homályos a beruházás pénzügyi oldala is. A kormány a költségvetésből 65 milliárd forintot kíván elkülöníteni a versenypálya építésére és működtetésére, amely gazdasági elemzők szerint biztosan nem fog megtérülni.
Az LMP felszólítja a kormányt, hogy állítsa le a beruházást, fejezze be a pénzszórást és kezdjen el foglalkozni a valódi gazdasági és környezeti kihívásokkal, mint az elszálló infláció és az egészséges környezet megóvása.