Az LMP országgyűlési határozati javaslatot nyújt be a közalkalmazotti státusz védelme érdekében – mondta Ungár Péter országgyűlési képviselő vasárnap a Facebookra feltöltött videójában.
A kormány módszeresen kiüresíti és leépíti a közalkalmazotti bértáblát és jogállást. Ez már megtörtént a kulturális területen és a szakképzésben dolgozók esetében, továbbá az alapítványi átállással sok felsőoktatási munkavállalónál is.
A közalkalmazottak közül a szociális dolgozók vannak a legrosszabb helyzetben, több mint 75 százalékuk ugyanis a garantált bérminimumnak megfelelő összeget kapja. Ennek eredményeként mintegy 15 ezer munkavállaló hiányzik a szociális ellátórendszerből.
Frakciótársa, Hohn Krisztina hangsúlyozta, az önkormányzati rendszerben dolgozók is nagyon rossz helyzetben vannak, mivel a kormány évek óta nem nyúlt a közalkalmazotti bértáblához, annak csak egyes alegységeit módosította.
Az LMP szerint a diplomás bérminimum bevezetését, valamint a majdnem tíz éve változatlan köztisztviselői alapilletmény sürgős és drasztikus emelését sem szabad tovább halogatni.