Miután korábban még a kérdésfelvetést is abszurdnak és hisztériakeltésnek minősítette a kormány, most benyújtották azt a törvényjavaslatot, ami az akadémiai kutatók közalkalmazotti státuszát is elvenné. A szakképzési és a kulturális szféra után újabb területen készül a kormányzat létszámleépítésekre.
Az LMP szerint nem státusz-megszüntetésekre és elbocsátásokra, hanem azonnali és érdemi, anyagi és erkölcsi megbecsülésre van szükség.
Az ún. Palkovics-terv keretében már így is méltatlan támadások áldozatává vált az akadémiai kutatóhálózat, a mostani törvényjavaslattal pedig új frontot nyit a kormány a tudományos élet elleni háborújában. Pontosan tudjuk előre, hogy a törvényjavaslat vitájában a kormánypártok azt fogják képviselni, hogy a közalkalmazotti státusz megszüntetése béremelést jelent, de valójában egyáltalán nincs szó erről: hiszen ez sem a szakképzésben dolgozók, sem a kulturális dolgozók esetében nem történt meg.
Éppen ezért nyújtott be az LMP a közalkalmazotti státusz kiemelt védelméről szóló határozati javaslatot, mert meggyőződésünk, hogy ezt a 200 éves magyar vívmányt meg kell védeni a kormánnyal szemben: az állam így is a legrosszabb munkáltató és a státuszt jelentő védettség leépítése csak rontani fog ezen.
Ungár Péter,
az LMP országgyűlési képviselője