A kormánynak egy éve volt arra, hogy felkészüljön, mi a teendő, ha megérkeznek a vakcinák Magyarországra. Nem sikerült. Az LMP felszólítja a kormányt, hogy szedje össze magát, mert itt emberéletekről van szó.
74 ezer sms-t küldött ki a kormány 18 és 59 év közötti krónikus betegnek, hogy hétvégén mindannyian megkapják az AstraZeneca vakcinát. Már az elején lehetett látni, hogy valami nem stimmel. Sok olyan magyar kapott sms-t, aki már átesett az oltáson, sokan pedig tőlük több száz kilométerre lévő oltási pontra irányítottak volna.
Péntek reggel aztán megjelent a koronavírus tájékoztató oldalon, hogy a tervezett oltási kampány elmarad. Aztán leszedték a közlemény e részét. Utána György István államtitkár valami homályos dezinformációkról hablatyolt, aztán hivatalosan is bejelentette, hogy tényleg elmarad a hétvégi tömeges oltás.
Az LMP kellő tisztelettel kérdezi: mégis mi ez a káosz, amit a kormány művel az oltások körül?
Emlékezhetünk Orbán Viktor korábbi szavaira, miszerint „egymillió embernek a két nap alatt történő beoltására is fel vagyunk készülve.” Hogyan készültek fel, ha egy hétvégén 74 ezer, vagy naponta 37 ezer embert sem képesek beoltani?
Bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor alkalmatlan, ha valódi és éles helyzetben kell helytállni és nem csak egy önmaga által gerjesztett hamis ellenségképpel vív képzeletbeli csatát. Mi lesz a következő? Sms-t kapunk, hogy üljünk át másik autóba?
Schmuck Erzsébet és Kanász-Nagy Máté
az LMP társelnökei