Az LMP társelnöke arra szólította fel a kormányt csütörtökön, hogy a tényleges infláció mértékével emelje a nyugdíjakat.
Schmuck Erzsébet arról beszélt online sajtótájékoztatóján, hogy miközben Matolcsy György jegybankelnök az idei és a jövő évre is 5 százalék körüli pénzromlással számol, még mindig csak három százalékos nyugdíjemelést tervez a kabinet.
Ezért az LMP politikusa felszólította a kormányt, hogy haladéktalanul nyújtsa be az Országgyűlésnek a költségvetési törvény már öt százalékos emeléssel számoló módosítását.
Kiemelte: 2012 óta nem látott mértékű, 6,5 százalékos volt az októberi pénzromlás, drasztikusan nőtt számos alapvető élelmiszer ára, márpedig a nyugdíjasok fogyasztói kosarának legnagyobb részét épp ezek a cikkek teszik ki.
A kormány, ha valóban megbecsüli az időseket, akkor ne verje át őket azzal, hogy sumákol, és ingyen használja egész évben a tényleges infláció és a nyugdíjemelés közti különbséget – mondta Schmuck Erzsébet.
Szerinte a kormánynak nincs mire büszkének lennie, hiszen a nyugdíjkiegészítés nem adomány, hanem törvényi kötelezettség, járandóság volt, amelyet az idei infláció már el is értéktelenített.
MTI/LMP Sajtó