LMP: a társasági adó emeléséből fedezhető lenne az inflációkövető közalkalmazotti bér

Az LMP szerint a multinacionális vállalatok társasági adójának növeléséből kellene finanszírozni a közalkalmazotti bérek inflációkövetését.

Ungár Péter, az ellenzéki párt frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a multikkal kellene megfizettetni, hogy például a pedagógusok annyit tudjanak vásárolni a fizetésükből idén is, mint tavaly.

Szerinte az állami dolgozók vannak a legrosszabb helyzetben a munkavállalók között; a választás előtt kapott juttatásokat, például a fegyverpénzt vagy a 10-20 százalékos béremelést teljesen elvitte az infláció.

Ráadásul mára a piaci jövedelmek olyan szinten elszakadtak a közszféra béreitől, hogy annak már elszívó ereje van, így az a közbiztonságot, a szociális vagy az oktatási szektor működését veszélyezteti – tette hozzá az ellenzéki politikus.

Hangsúlyozta: a megoldás a bérrendezés lenne, de eközben inflációkövetővé is kellene tenni a rendőrök, a pedagógusok, a szociális és az egészségügyi dolgozók bérét.

MTI/LMP Sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!