Az LMP elvesztegetettnek ítéli az elmúlt évet a klímavédelem szempontjából. Schmuck Erzsébet társelnök szerdai sajtótájékoztatóján közölte: pártja szigorítana a klímacélokon és az alkalmazkodás terén is előre lépne.
Az egyiptomi, 27. klímacsúcs is elvesztegetett esemény volt – ismertette az európai zöldek értékelését a politikus. Hozzátette, a találkozó csupán kisebb eredményeket mutathat fel, előrelépés valójában nem történt. Például nem sikerült kidolgozni annak a „veszteségek és károk” alapnak a részleteit, amelyből a nagyobb kárt szenvedő országok részesülhetnének.
Ilyen nemzeti alapra Magyarországnak is szüksége lenne, például az aszálykárt szenvedetteket lehetne támogatni belőle – mondta Schmuck Erzsébet.
Az ellenzéki képviselő szerint ugyanakkor az ország klímacéljain is szigorítani kellene. Az LMP ennek érdekében törvénymódosítást nyújt be a Ház elé. Ebben célul tűzik ki a megújuló energiaforrások arányának növelését, és hogy 2030-ra 40 helyett 65 százalékkal csökkenjen az ország szén-dioxid-kibocsátása – ismertette, hangsúlyozva: a klímasemlegességet nem 2050-re, hanem már tíz évvel hamarabb el kellene érni.
Schmuck Erzsébet kijelentette: azt várják a kormánytól, hogy „végre értse meg és fogja fel”, az éghajlatváltozás terén lépéseket kell tenni.