LMP: Orbán Viktor tegye lehetővé, hogy az emberek maguk dönthessenek az akkumulátorgyárakról

Az LMP azt várja Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy támogassa az ellenzéki párt népszavazási kezdeményezését, ezzel tegye lehetővé, hogy az emberek maguk dönthessenek arról, épüljön-e akkumulátorgyár a településükön – mondta keddi budapesti sajtótájékoztatóján az LMP társelnöke.

Schmuck Erzsébet egy reprezentatív közvéleménykutatás eredményét ismertetve kijelentette: a magyar emberek többsége nem akarja, hogy Magyarország „akkumulátorgyarmattá” váljon, de még a fideszes szavazók 20 százaléka is, több százezrük ellenzi új gyárak építését.
Az akkumulátorgyárak ügye országos kérdés – hangsúlyozta az ellenzéki politikus. Az ügy az egész ország lakosságát foglalkoztatja, hiszen az emberek tudják, hogy ezek a gyárak igen veszélyes üzemek, hatalmas víz- és energiaigénnyel – tette hozzá.
Schmuck Erzsébet szerint a kormány érzékeli, hogy kisebbségbe került az ügyben, leszögezte ugyanakkor: az embereknek ettől még joguk van dönteni például arról, hogy akkumulátorgyártásra akarják-e használni az ország vízkincsét, vagy egészséges élelmiszer termelésére.
Szerinte ez a gyorsuló éghajlatváltozás közepette különösen fontos ügy. Megjegyezte: több éghajlatkutató például az M1-es autópályán történt tömegbalesetet is összefüggésbe hozta azzal, hogy a föld vízhiányos volt.

MTI/LMP

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!