A kormány hazudott a gázvásárlási szerződésről

A kormány hazudott a 2021-ben Oroszországgal megkötött hosszú távú gázvásárlási szerződésről – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján az LMP országos elnökségének tagja.

Tetlák Örs azt mondta: bár a szerződés titkos, a külkereskedelmi statisztika árulkodó. Abból kiderül, hogy nemhogy kedvezményesen nem kapjuk a gázt, de a tőzsdei árnál még 10-20 százalékkal drágábban is vesszük azt – mondta. Ez szerinte csak februárban 113 milliárd forintos többlet terhet jelentett az országnak.

Hogy tetézzék a bajt, a kormány három új gázturbinás erőmű építését is bejelentette, amelyekkel tovább nő az orosz energiafüggőségünk – fogalmazott. Ehelyett szerinte az energiahatékonyság növelését kellene szem előtt tartani, valamint a megújuló energiaforrások szerepét kellene növelni.

Tetlák Örs beszámolt arról is, hogy az LMP segíteni fog az aláírások összegyűjtésében, miután a Győri Törvényszék jóváhagyta Pollreisz Balázs önkormányzati képviselő népszavazási kezdeményezését. Az LMP politikusa elmondta: a sikeres népszavazás közvetetten megakadályozhatja akkumulátorgyár építését a városban.

MTI/LMP Sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!