A Fidesz el akarja fojtani a vitát az akkumulátorgyárakról

Az LMP társelnöke szerint a kormány titokban hozta meg stratégiáját a nemzeti akkumulátorgyártásról, a társadalmi vitát pedig nem lefolytatni, hanem elfojtani szeretné arról.

Schmuck Erzsébet keddi, online is követhető sajtótájékoztatóján kijelentette: a stratégiáról az Országgyűlésnek kellett volna döntenie, a debreceni beruházásról pedig társadalmi vitát kellett volna folytatni a város lakosságával.
Az ellenzéki politikus bírálta a város polgármesterét, aki egy nyilatkozatban sajnálatát fejezte ki a kérdés átpolitizálódása miatt és a beruházás szükségességét hangsúlyozta.
Az LMP társelnöke azt mondta: Papp László polgármesternek tanulmányoznia kellene az éghajlatváltozás ügyét, mert akkor tudná, takarékoskodni kellene a vízzel.
Nem értett egyet a városvezető azon kijelentésével sem, hogy Magyarországon szigorúak lennének a környezetvédelmi előírások, amelyeket a multik maradéktalanul betartanak. Azt mondta: a környezetvédelmi intézményrendszer az elmúlt tizenkét évben leépült.
Schmuck Erzsébet arra bátorította a polgármestert: ne féljen tájékoztatni Debrecen lakosságát, és írjon ki helyi népszavazást, ahol az emberek véleményt mondhatnak.

MTI / LMP sajtó

 

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!