Schmuck Erzsébet és Hohn Krisztina LMP-s képviselők sokadik alkalommal nyújtottak be
törvénymódosító javaslatot annak érdekében, hogy a minimálnyugdíjat emeljék a jelenlegi
2,5-szeresére, 71250 forintra. A kormánypárti képviselők pedig sokadik alkalommal
szavazták le a javaslat tárgysorozatba vételét, bebizonyítva, hogy valójában cseppet sem érdeklik őket az idős és rászoruló emberek.
A minimálnyugdíjat amióta a Fidesz hatalomra került nem emelték, összege változatlanul
28500 forint. Ez összeg időközben elképesztő módon elértéktelenedett: míg a minimálnyugdíj
2008-ban a minimálbér 41%-át tette ki, ma már csak a 18%-a annak. A nettó átlagkeresetnek
2008-ban 23%-a volt a nyugdíjminimum, ma pedig már csak a 11%-a.
Nem biztosítja a megélhetést, a legalacsonyabb nyugdíj esetében még az inflációkövető
emelkedés sem valósul meg, pedig a kormány minden alkalommal ezt szajkózza a
nyugdíjakkal kapcsolatban.
A Fidesz döntése sérti az Alaptörvénybe foglalt élethez és emberi méltósághoz való alapvető
jogot, de nehezen egyeztethető össze az Alaptörvény Nemzeti hitvallásával is, miszerint
„valljuk az elesettek és szegények megsegítésének kötelességét”.
Az LMP azt szeretné, hogy az idősekre ne csak a választások előtt gondoljanak, hanem egész
évben tisztességes körülmények között tudjanak élni. Ehhez nem alamizsnát kell osztogatni,
hanem méltó nyugdíjat és igazságos nyugdíjemelést biztosítani a számukra.
LMP sajtó