A háziorvosok nem bűnözők

A háziorvosok a koronavírus megjelenése óta, közel két éve derekasan állják a sarat fokozott terhelések mellett.

Feladataikat hivatástudatból látják el, az alapellátásból adódó kötelességeik mellett a járvány élvonalában küzdenek, diagnosztizálnak, gyógyítanak, oltanak, tesztelnek, szerveznek. Mindezt úgy, hogy átlagéletkoruk 60 év körül van, és több száz betöltetlen praxist helyettesítenek.

A járványkezelés felelőssége a kormányé, ennek ellenére nincs tesztelés, kontaktkutatás, önálló járványügy sem. A pandémiával összefüggésbe hozható adatok hiányosak, nem nyilvánosak, nem tájékoztatják a lakosságot, a felelősséget a munkáltatókra, a magyar emberekre hárítják, miközben teljes erejükkel dúlják szét az egyébként is hiányosan működő állami egészségügyet.

A felelősséget mellőző intézkedések, a lakosság félretájékoztatása, a szükséges információk eltitkolása szabad teret ad a kétkedéseknek, ami csökkenti az oltást felvevők, az oltás biztonságában nyugalmat találók számát. Ennek felelősségét akarják most a háziorvosokra hárítani.

Az LMP elutasítja, hogy a kormány kriminalizálja a háziorvosokat és több milliós bírsággal fenyegesse meg őket egy zavaros, hiányos rendeletben.

Ha valóban vonzóvá akarják tenni a háziorvosi pályát, akkor nem fokozatos akadályokat, nehézségeket kell eléjük állítani, hanem minden eszközzel támogatni kell őket, a járványkezelés alatt is maximálisan, például extra szakszemélyzet biztosításával, egy önálló járványügy felállításával.

Hohn Krisztina,
az LMP frakcióvezető-helyettese

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!