A kormány álljon le az őrült tervével

Az LMP azt követeli a kormánytól: azonnal álljon le őrült tervével, amely szerint akkumulátorgyarmattá teszi az országot! – mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt társelnöke.

A politikus a külgazdasági és külügyminiszter bejelentésére reagált, amelyet kínai útja során tett Szijjártó Péter. Eszerint további négy kínai autóipari beruházás érkezik az országba, mintegy 3 milliárd euró értékben.

Schmuck Erzsébet megdöbbentőnek és félelmetesnek minősítette a kormány tervét. Szerinte nem igazak a kormány érvei a beruházások mellett. Sérelmezte a munkahelyteremtés érvét, hiszen félmillió betöltetlen álláshely van az országban – emlékeztetett.

Ugyancsak cáfolta, hogy Magyarországon szigorú környezetvédelmi szabályok lennének, amelyeket maradéktalanul betartatnának. Kijelentette: a kormány leépítette a környezetvédelem intézményrendszerét.

A politikus cáfolta azt az érvet is, miszerint a beruházások által nőhet az ország GDP-je. Azt mondta: a meglévő három üzem, valamint a Debrecenbe tervezett CATL együttesen eddig több mint 700 milliárd forintnyi közvetlen vagy közvetett támogatást kapott.

Schmuck Erzsébet ugyancsak vitatta a klímasemlegesség érvét is. Mint mondta, az iparág legszennyezőbb ága az akkumulátorgyártás, ráadásul Magyarországon már bőven van annyi üzem, amennyi az országot ellátja.

MTI/LMP Sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!