A kormány vonja vissza a bányanyitást könnyítő, természetkárosító rendeletét!

Az LMP követeli, hogy a kormány azonnali hatállyal vonja vissza azt a rendeletét, amely bányák nyitását teszi lehetővé természetvédelmi területen.

Kanász-Nagy Máté, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: pártja a „zöld ombudsmantól” is vizsgálatot vár a kormány egy, még december 30-án kiadott rendelete miatt, amely lehetővé teszi külszíni bányák nyitását, bővítését ökológiai folyosókon és energetikai célú bányák nyitását Natura 2000-es területeken.
A rendelet értelmében természetvédelmi területeket lehetne károsítani, tönkretenni bányabővítési céllal – közölte a politikus. Az LMP ezért arra kéri Bándi Gyulát, az alapvető jogok biztosának jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettesét, tegyen meg mindent a rendelet visszavonása érdekében.
A külszíni bányák teljesen tönkreteszik a tájat – szögezte le a képviselő. Hozzátette: ökológiai értelemben is pusztítanak és komoly tájsebeket okoznak; csökkentik a biológiai sokféleséget, hiszen nemcsak az ott élő állatokra, növényekre károsak, hanem az ott fészkelőkre vagy átvonuló állatokra is.
A politikus abszurdnak nevezte, hogy a rendeletet a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva hozta meg a kormány.

MTI / LMP sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!