A lakóházak szigetelése lenne a valódi rezsicsökkentés

A fokozott fakivágás helyett a magyarországi lakóingatlanok szigetelése lenne az igazi megoldás az energia- és klímaválságra – közölte szombati budapesti sajtótájékoztatóján a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke.

Kanász-Nagy Máté elmondta: egy napokban megjelent kormányrendelet arra utal, hogy a kormány „erdőirtásba, erdőpusztításba” akar kezdeni, így tervezi megoldani az energiaválságot.
Pedig számos olyan megoldás létezik, amelyekkel szembe lehet szállni az energia- és klímaválsággal, ilyen például a lakóházak szigetelése – közölte.
„Ez jelentené a valódi rezsicsökkentést, hiszen végre nem orosz gázzal fűtenénk a magyar utcákat” – hangsúlyozta az ellenzéki képviselő, hozzátéve: a szigetelési program több tízezer munkahely létrehozásához is hozzájárulna.
Elmondta, az LMP programja azzal számol, hogy ebben a parlamenti ciklusban 650 ezer lakóingatlan szigetelését lehetne megoldani, ezzel 420 ezer tonna szén-dioxid kibocsátását lehetne megelőzni, ami 2 milliárd köbméter földgáz megspórolását jelentené a következő években.
Kanász-Nagy Máté felhívta a figyelmet arra is, hogy szeptember végén időközi önkormányzati választást tartanak Újpesten. A hat ellenzéki párt által támogatott jelölt, Maholányi Zsolt szombaton kezdi az ajánlások gyűjtését – közölte az LMP társelnöke.

MTI / LMP sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!