A magyar kormány továbbra is az agrár nagyvállalatok leghűségesebb lobbistája

Az LMP – Magyarország Zöld Pártja szerint történelmi jelentőségű lépés, hogy az uniós természetvédelmi miniszterek hétfői ülésén a magyar kormány aknamunkája ellenére is elfogadták a természethelyreállítási rendeletet. Egyben bebizonyosodott, hogy a rendelet ellen szavazó neoliberális Orbán-kormány a magyar emberek helyett továbbra is az agrár nagyvállalatok érdekeit képviseli az EU-ban.

Váratlan, de annál örömtelibb fordulat, hogy az Európai Unió lakosságának 66,07%-át képviselő 20 ország támogatásával hétfőn mégis elfogadásra került a természethelyreállítási rendelet. Európa polgárai köszönettel tartoznak az osztrák kormánynak, mely az utolsó percben történelmi felelősségét felismerve átállt a támogatók közé, így a magyar kormány gáncsoskodása és aknamunkája ellenére a javaslat mégis megkapta a minősített többséget. Az Orbán- kormány bűne, hogy Magyarország a hat ellenző között van a szégyenpadon Finnországgal, Hollandiával, Lengyelországgal, Olaszországgal és Svédországgal együtt.

Az LMP álláspontja szerint a jogszabály végleges verziójára jelentős befolyást gyakorolt a nagyüzemi agrárlobbi, melynek hatására kikerültek nagyon fontos sarokszámok, vagy épp opcionálissá váltak a biodiverzitást segítő mezőgazdasági megoldások. Ennek ellenére mégis történelmi jelentőségű a jogszabály elfogadása, mert végre elkezdődhet egy európai szintű természet-helyreállítási folyamat. Az elfogadott rendelet szerint az EU tagállamoknak 2030-ig a törvény által lefedett élőhelyek – erdők, gyepek, vizes élőhelyek, folyók és tavak – legalább 30%-át, 2050-re a 90%-át helyre kell állítaniuk.  

Most az európai országok konkrét lépésekkel is bizonyíthatják, hogy valóban megértették az ökológiai válság  okozta súlyos veszélyeket és kihívásokat, és még időben lépéseket tesznek a negatív hatások megfékezése érdekében.

Schmuck Erzsébet,
az LMP társelnöke

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!