A legfrissebb hírek szerint Aszódi Attila, a paksi bővítésért felelős korábbi államtitkár is szerepel azok között, akiket célba vettek a Pegasus nevű, okostelefonok feltörésére alkalmas Pegasus kémprogrammal.
Aszódi értesülések szerint 2018 végén lett célpont, amikor még tagja volt a kormánynak, de már sorozatos konfliktusai voltak a felettesével, Süli János miniszterrel amiatt, hogy műszaki okokra hivatkozva nem akarta engedni a Paks II. projekt menetrendjének fellazítását.
Az LMP – Magyarország Zöld Pártja szerint mindez újból felhívja a figyelmet a Paks II. projekt kockázataira, egyben minden eddiginél fontosabbá teszi, hogy a kormánypárti képviselők ne bojkottálják a hétfőre összehívott Nemzetbiztonsági bizottsági ülést és adjanak egyértelmű és megnyugtató válaszokat.
Amennyiben ezt nem teszik meg, az egyértelmű bizonyítéka lesz annak, hogy a kormánynak titkolni valója van és akár törvénysértésre is hajlandó azért, hogy információt gyűjtsön ellenzéki vagy szövetséges politikusokról, illetve általuk ellenfélnek tartott újságírókról, közszereplőkről, üzletemberekről.
Keresztes László Lóránt és Ungár Péter,
az LMP országgyűlési képviselői
Illusztráció: szarvas / Telex