A pedagógusbéreket kellene emelni a Vodafone felvásárlása helyett

Az LMP szerint a Vodafone felvásárlása helyett az államnak inkább a pedagógusbérek emelésére kellene költenie.

Csárdi Antal frakcióvezető-helyettes a hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: a tanárok jövedelmének 25 százalékos növelés 170 milliárd forintba kerülne. Ezzel szemben az idei költségvetésben erre a célra mindössze 68 milliárd forint szerepel, míg az telekommunikációs társaság 49 százalékának állami tulajdonba kerülése 323 milliárdos kiadást jelent a büdzsének.
Ha az állam nem venné meg a Vodafone-t, a pedagógusok bérének emelése mellett az épületek szigetelésének támogatására is fordíthatna 170 milliárd forintot – hangsúlyozta Csárdi Antal.
A képviselő azt is kifogásolta, hogy a cég megvételét – bár 51 százalékban a 4iG-hez kerül -, teljes egészében adófizetői pénzből finanszírozza a magyar állam, hiszen „forintmilliárdokat pumpált” a Magyar Fejlesztési Bankba és a 4iG-be és hitelgaranciát nyújt a többségi tulajdonossá váló cégnek.
„Egy az egyben adóforintokból lesz megvásárolva a Vodafone Hungária Zrt. úgy, hogy egyébként nem tudjuk, mi lesz a jövőbeni sorsa ennek az együttes felvásárlásnak” – fogalmazott meg egy újabb aggályt.
Szerinte kérdés, hogy mikor és milyen áron kerül az állami rész a 4iG-hez, és a befektetés megtérülése is kétséges. Az elmúlt években ugyanis a társaság veszteséges volt, és az anyavállalat kutatás-fejlesztési támogatása nélkül nem is marad versenyképes – mondta.

MTI / LMP sajtó

 

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!