A pedagógusok követeléseit teljesíteni kell!

A pedagógusok követeléseit teljesíteni kell! – jelentette ki Kanász-Nagy Máté és Csárdi Antal, az LMP két frakcióvezető-helyettese szerdai sajtótájékoztatóján.

Kanász-Nagy Máté kifogásolta, hogy a kormány idén már nem emeli a tanárok fizetését, és közben „az unióra mutogat”, mondván: onnan várja a forrásokat a béremeléshez.
„Nem tudni, mi lesz a következő. Lehet, hogy holnap a nyugdíjak fizetése kapcsán, holnapután pedig a családi pótlék folyósítása kapcsán fogják kérni az unió forrásait” – fogalmazott.
Leszögezte: a forrást ehhez a magyar államnak kell biztosítania. A tanárok egy hosszú távú stratégia kidolgozását, gyermekbarát, esélyteremtő oktatás megteremtését is követelik. Mindezekhez azonban nulladik lépés a béremelés – hangsúlyozta.
Csárdi Antal elmondta, hogy a tanárok fizetése 2016 óta negyven százalékot veszített az értékéből. Vagyis ha a kormány béremelési ígérete valósul meg, az szerinte azt jelenti, hogy a kabinetnek hosszú távon sincs a tervei között a tanári fizetések értékének megtartása.
Szerinte ez úgy érhető el, ha a bérek vetítési alapját a mindenkori bérminimumhoz kötik, így a tanárok jövedelme elérné a diplomás átlagbért. A forrás rendelkezésre áll a költségvetésben – jelentette ki.
Kanász-Nagy Máté kérdést kapott az ellenzék egykori miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter ellenkonzultációjának finanszírozásáról. Az LMP politikusa azt felelte: nem tudja, hogy a konzultációt miből finanszírozzák, de „nyilván gyanús a dolog az elmúlt időszak fejleményei alapján”. Hozzátette ugyanakkor, hogy az elmúlt bő egy évben azt látta: Márki-Zay Péter célkitűzései nem szoktak megvalósulni, kudarcba fulladnak.

MTI / LMP sajtó

 

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!