A Rákosrendező Budapest zöld aranytartaléka

Az LMP szerint Rákosrendező és környéke Budapest egyik „zöld aranytartaléka”, a területen minél több közparkot és zöldfelületeket kellene létrehozni, nem pedig épületeket építeni.

Kanász-Nagy Máté, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szombati, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, a „Rákos-Dubaj” elnevezésű, a Rákosrendezőre tervezett kormányzati gigaberuházásban tele akarják építeni a területet olyan felhőkarcolókkal és magas épületekkel, amelyek hőszigetet képeznének, ez a hőhatás pedig a klímaválság időszakában rendkívül megnehezítené a környéken élők életkörülményeit.

Az LMP politikusa nehezményezte, hogy Karácsony Gergely főpolgármester legutóbbi reakciójában nem volt elutasító a beruházással kapcsolatos tervekre, sőt, – szavai szerint – „nagyon úgy néz ki, mintha valamilyen paktum születne Karácsony Gergely és Lázár János között, „mintha a főváros elfogadná ezeket a gigaberuházásokat és ezeket a hatalmas beépítéseket”.

Emlékeztetett, éppen a főpolgármester hirdette meg a fővárosban a klímavészhelyzetet, így Karácsony Gergelynek tudnia kellene, hogy emiatt nem lehetne ilyen beruházásokat indítani.

Kanász-Nagy Máté a sajtótájékoztatón arra is kitért, hogy a Lázár János építési és közlekedési miniszter által bejelentett, március 1-jén elinduló új közösségi közlekedési tarifarendszer pontos szabályairól sem a főváros, sem pedig a kormány nem közölt eddig részleteket. Úgy vélekedett, a két félnek meg kellene egyeznie és végre tájékoztatni kellene a nyilvánosságot a bevezetendő új bérletekről és azok használati szabályairól.

Jelezte, az LMP petíciót indított a Budapest- és a BKK-bérletek „megmentéséről”, annak érdekében, hogy ezeket március 1. után is lehessen egységesen használni. Az aláírásgyűjtés a www.lmp.hu/budapest-berlet oldalon zajlik, az íveket már több ezren írták alá – mondta.

Az LMP frakcióvezető-helyettese megjegyezte, ebben az ügyben olyan megoldásra kellene jutnia a kormánynak és a főváros vezetésének, ami megtarja és kiszélesíti a jelenlegi tarifaközösséget, emellett olyan beruházások is szükségesek, amelyek biztosítják a közösségi közlekedés fejlesztését.

MTI/LMP Sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!