A szociális intézmények normatív támogatásának növelését sürgeti az LMP

A szociális intézmények, különösen a bentlakásos intézmények normatív támogatásának emelését és a szociális szférában dolgozók bérének növelését sürgeti az LMP – mondta az ellenzéki párt népjóléti és családügyi szakszóvivője vasárnap a Facebook-oldalán követhető sajtótájékoztatóján.

Hohn Krisztina szerint kevés az az 5 milliárd forintos összeg, amellyel éves szinten növekszik a szociális szolgáltatásokat nyújtó intézmények támogatása.

Hangsúlyozta: több ombudsmani vizsgálati jelentés a személyi és tárgyi feltételek hiányát tárta fel lakásotthonokban, fogyatékkal élők és idősek otthonában – fogalmazott.

A kormánytól azt kérik – tette hozzá -, hogy konkrét terveket vázoljanak fel a szociális intézmények megújítására.

Az ellenzéki politikus szorgalmazta, hogy „egyszer s mindenkorra” megfelelő mértékben emeljék meg a szociális szolgáltatások normatíváját, amelyből az intézményfenntartók fedezni tudják a megemelkedett rezsi- és élelmiszer-kiadásokat. Úgy fogalmazott: nem elég pályázati alapokat létrehozni, hogy abból „kényük-kedvük szerint adakozhassanak”.

A házi segítségnyújtásban, házi gondozásban dolgozók bére alig haladja meg a garantált bérminimumot, ennél sokkal többet érdemelnek, mert a szociális gondoskodás az állam kötelező feladata – emelte ki.

Ezért az LMP a továbbiakban is több határozati javaslattal, kérdéssel „bombázza” a minisztériumot a szociális dolgozók és ellátottak érdekében – mondta Hohn Krisztina.

MTI/LMP Sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!