Autópálya-építés helyett vasútfejlesztést!

Nem ért egyet az LMP az M76-os autópálya tervezett építésével, mert az ellenzéki párt szerint vasútfejlesztésre kellene fordítani az autópályára szánt 400 milliárd forintot.

Tetlák Örs, az LMP elnökségi tagja, Érd alpolgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten azt mondta: úgy tűnik, „minden idők legdrágább” autópályája fog épülni vasútfejlesztés helyett; ez tökéletesen mutatja, hogy „nem zöld a kormány”.

Kifogásolta azt is, hogy a tervezett autópálya „rekorddrágán”, kilométerenként 9 milliárd forintért épülne; ráadásul az útvonala érintené a Kis-Balaton természetközeli élőhelyeit is.

Az LMP politikusa úgy fogalmazott: azt várják, hogy a kormány ne az M76-os autópályát építse meg, hanem az arra szánt pénzt fordítsa vasútfejlesztésre, közösségi közlekedésre.

Magyarország az elmúlt három évtizedben több mint kétszer annyit költött közúti fejlesztésekre, mint vasútfejlesztésre, vasúti infrastruktúrára – mondta, hozzáfűzve: ez a trend folytatódna azzal, hogy az M76-os 44 kilométeres szakasza megdöntené az eddigi „csúcstartó” M6-os fajlagos költségét is, pedig itt „alagutat sem kell” fúrni „nem létező hegyek” alá.

Az LMP szerint a közlekedésfejlesztési pénzeket közúti kapacitásnövelés helyett vasútfejlesztésre kell fordítani – jelentette ki Tetlák Örs.

MTI/LMP Sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!