Az agrárminiszter elégedett, miközben egyre nagyobb veszélyben a Fertő tó

Nagy István agárminiszter semmitmondó és felelősséghárító választ küldött Schmuck Erzsébetnek, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottsága elnökének nyílt levelére, melyben személyes találkozóra hívta a minisztert, a civileket, és a pártok frakcióvezetőit a Nagy Tavak Koalíció határozati javaslatáról, amit a kormánypárti többség lesöpört az asztalról.

Válaszában az agrárminiszter azt állítja, hogy a jogszabályi keretek adottak, melyek garantálják nagy tavaink védelmét, ezért a civilek által írt és ellenzéki képviselők által benyújtott határozati javaslatot és a személyes párbeszédet is elutasítja. 

Az LMP-t megdöbbentette a miniszter cinikus válasza, hiszen épp szenteste írtak ki közbeszerzést a Fertő tó lebetonozására. Korábban közfelháborodás miatt visszavonták a luxushotel tervét, de most még az eredetinél is nagyobbat akarnak építeni.

Nincs igaza Nagy Istvánnak, igenis olyan szabályozás kell, amivel garantálhatjuk, hogy nagy tavaink, a Balaton, a Fertő tó, a Tatai Öreg-tó és a Velencei-tó, ne eshessenek áldozatul idegenforgalmi beruházásoknak a jövőben.

Ismét bebizonyosodott, az emberek mellett a tavaink sem számíthatnak a Fideszre, ezért idén tavasszal kormányváltás kell, hogy megvédjük természetes környezetünket! Jó hír az embereknek, rossz hír a környezetrombolóknak: az új kormány nem fogja engedni a Fertőre tervezett komplexum megépítését.

Dr. Schmuck Erzsébet

az LMP társelnöke

a Fenntartható fejlődés bizottságának elnöke

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!