Az akkumulátorgyárak sérülékennyé tették a magyar gazdaságot

 Az LMP frakcióvezető-helyettese szerint az akkumulátorgyárak sérülékennyé tették a magyar gazdaságot.

Kanász-Nagy Máté szombati sajtótájékoztatóján, amelyet online lehetett követni pártja Facebook-oldalán, azt mondta, hogy sajnos bekövetkezett az, amit az LMP régóta mondott, attól kezdve, hogy a kormány kitalálta azt az „őrült ötletét”, hogy „akkumulátorgyarmattá” teszi Magyarországot: ez rendkívül veszélyes, rendkívül kockázatos, zsákutcába vezető gazdasági modell.

A friss gazdasági adatok alapján ez be is bizonyosodott – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a KSH nemrégiben közölte, az ipar belföldi értékesítése 7,7 százalékkal csökkent Magyarországon, ehhez képest az akkumulátorgyártás 17,5 százalékkal zuhant az elmúlt egy esztendőben, a villamosmotor-gyártás pedig ennél is nagyobb mértékben, 21 százalékkal esett vissza.

Hozzátette, hogy az „akkumulátorgyarmatosításnak” az a lényege, hogy ez a gyártási folyamat egyaránt zsákmányolja ki a környezetünket, a természet kincseit, és zsigereli ki a munkavállalókat.

„Pont arról van szó, hogy Magyarországon egy olyan gazdaságot építettek ki, ami a globalizált világnak minden kockázatát, minden veszélyét magán viseli és elszenvedi, de az előnyökből semmit nem profitál, ugyanis ezek az előnyök a Távol-Keleten, az akkumulátorgyártó cégeknél vagy Nyugat-Európában az autógyártó cégeknél csapódnak le” – fogalmazott az ellenzéki politikus.

Kanász-Nagy Máté szavai szerint az LMP azt követeli, hogy állítsák le az akkumulátorgyárak támogatását, és a magyar gazdaságot a meglévő adottságokra alapozva fejlesszék. Ez azt jelenti, hogy a forrásokat a hazai gazdaságra, a kkv-szektorra, a mezőgazdaság támogatására, a megújuló energiára alapozott iparra, a humán tőkére, az oktatásra, az egészségügyre, a szociális ellátórendszerre és a kultúrára kell költeni – fűzte hozzá.

MTI/LMP Sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!