Az LMP a napelemek kiszámítható támogatását javasolja

Az LMP azt várja el, hogy a kormány „fejezze be a kapkodást”, és kiszámítható, hosszú távon fenntartható, támogató napelempolitikát vezessen be – mondta Bakos Bernadett, a párt országgyűlési képviselője szombati sajtótájékoztatóján, Budapesten.

    Az ellenzéki politikus felidézte, az LMP megalakulása óta szorgalmazza a fosszilis energia fogyasztásának csökkentését, az energetikai beruházásokat és a megújuló energiára való átállást. A megújuló energiaforrások aránya rendkívül alacsony Magyarországon, az áramfogyasztás 14 százaléka származik zöld forrásból – közölte.
    Beszélt arról is, hogy túl nagy az ország kitettsége az import energiának: a földgáz 85 százaléka és a villamosenergia 30 százaléka külföldről érkezik.
    „Ha a kormány megfogadta volna a javaslatainkat, akkor most sokkal jobb helyzetben lenne az ország” – jelentette ki.
    Bakos Bernadett azt mondta, „a kormány gyakorlatilag betiltotta a szélenergiát és össze-vissza kapkod a napenergia-szabályozások változtatásában is”.
    Hozzátette: a kormány egy éve napelemstopot vezetett be, aminek „semmi értelme nem volt”. A kormány megtiltotta, hogy az új, háztartási méretű napelemek áramot tápláljanak a hálózatba, emiatt leálltak az ilyen beruházások, pedig a hálózat 85 százaléka már akkor is alkalmas lett volna a befogadásra – közölte az LMP-s politikus.
    „A kormány azóta bejelentette, hogy jövő januártól feloldja a korlátozást, és az csak 7 százaléknál marad érvényben” – folytatta, megjegyezve: „nehéz azt elképzelni, hogy egyik pillanatban nem alkalmas a hálózat, a másik pillanatban pedig 93 százalékban be tudja fogadni a napelemek termelését”.
    Bakos Bernadett közölte: az LMP nem várna januárig a napelemstop megszüntetésével. Fontosnak tartják továbbá, hogy a hálózatba betáplált áram elszámolásánál korrekt átvételi árat határozzon meg a kormány annak érdekében, hogy megtérüljenek a beruházások – húzta alá.

MTI/LMP

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!