Az LMP az energiaügyi miniszterhez fordul a recski bányanyitás ügyében, azt kérve Lantos Csabától, hogy a helyszínen tájékozódjon, mert a bánya túlságosan közel van a lakóházakhoz.
Kanász-Nagy Máté, az LMP frakcióvezető-helyettese pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: levélben fordul Lantos Csabához, akit arra kér, hogy látogassanak el közösen Recskre, ugyanis a település közigazgatási határán belül, a lakóházak közvetlen közelében egy andezit kőbánya nyílik.
Hangsúlyozta: az ügy példa nélküli Magyarországon, hiszen bár a dokumentumok szerint hivatalosan 200 méteres távolságra van a bánya a lakott területtől, gyakorlatilag azonban a recski Hunyadi utcától alig néhány méterre húzódik az a hegyvonulat, ahol már megindultak az előkészítési munkálatok.
Szerinte a recski polgárokat nem kérdezték meg a bányanyitásról: 2020 folyamán, a Covid-időszak alatt a polgármester egyszemélyi döntéssel járult hozzá a beruházáshoz. A jogszabályok ezt lehetővé tették akkor a polgármesternek – folytatta Kanász-Nagy Máté, aki szerint ez nem volt etikus magatartás, hiszen a településen élő 2700 ember életét jelentősen befolyásolja a bányanyitás.
Ez az egyszemélyi döntés rendkívül trükkösnek tűnik – fogalmazott.
Úgy vélte: Lantos Csabának miniszterként minden olyan energiához kapcsolódó ügyben van felelőssége, amely a lakosság életminőségét közvetlenül érinti, legyen szó a recski andezit kőbánya megnyitásáról vagy akkumulátorgyárakról.