Az LMP bemutatta jelöltjét Zala megye 1. számú országgyűlési egyéni választókerületben

Dr. Paksy Zoltán, az LMP helyi, és a Tiéd a Város Egyesület elnökségi tagja a legrátermettebb ellenzéki aspiráns, aki sikerrel le tudja győzni a Fideszt a Zala megyei 1. számú országgyűlési egyéni választókerületben, Zalaegerszegen és környékén.

Paksy a 2019-es önkormányzati választáson szavazókörzetében az összes ellenzéki jelölt közül a legjobb eredményt érte el, 33 százalékot kapott, míg a többiek 14 és 29 százalék között teljesítettek. Nagy szerepe volt a Orbán Viktor vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető ELIOS cég korrupciós ügyeinek feltárásában.

Paksy Zoltán a Zala Megyei Levéltár tudományos munkatársa, bölcsészdoktor, történész, főlevéltáros, két fiú édesapja. Tudományos munkássága eredményeként mára már több könyv és mintegy félszáz tudományos publikációja látott napvilágot. Évek óta rendszeresen jelennek meg ismeretterjesztő történelmi tárgyú cikkei, például a Zalai Hírlapban.

2009-ben alapító tagja lett az LMP Zala Megyei Szervezetének, s amelynek azóta is tagja. 2014-ben Zalaegerszeg város önkormányzati képviselője lett. Képviselői munkáját mindvégig az LMP programja jegyében, s a tiszta közélet megteremtése érdekében végezte.

Paksy Zoltán az az ellenzéki jelölt, aki a legszélesebb körű választói réteget tudja megszólítani, és ezért ő a legesélyesebb, hogy legyőzze a Fideszt a 2022-es országgyűlési választáson.

Schmuck Erzsébet és Kanász-Nagy Máté
az LMP társelnökei

 

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!