Az LMP országgyűlési frakciójának célja a parlamenti munka színvonalának emelése – mondta Ungár Péter, a képviselőcsoport megválasztott vezetője hétfőn az új törvényhozás alakuló ülését megelőző, ciklusindító sajtótájékoztatóján.
Hozzátette: nem gondolják, hogy az Országgyűlésnek egy zsibvásár, egy kocsma vagy egy általános iskola színvonalát kellene produkálnia. Pártja komoly szakmai munkára kívánja használni az elnyert mandátumokat, mert álláspontjuk szerint erre kaptak felhatalmazást a választóktól.
Ungár Péter kijelentette: az LMP Magyarország zöld pártja, így azokat a választókat akarják képviselni, akik szerint a jelenlegi gazdasági rendszer fenntarthatatlansága okozza a klímaváltozást.
Az LMP rendszerkritikus párt is – jelentette ki, hozzátéve: nincs olyan zöld párt, amely szabadkereskedelem-párti is, sem olyan, amely úgy gondolja, hogy az állami újraelosztás rossz. Olyan zöld párt sincs, amely nem támogat semmilyen vagyonadót, sem olyan, amely szerint az lenne a zöldpolitika, hogy minden magyar állampolgár vegyen magának egy Teslát – fogalmazott.
Úgy folytatta: egy gazdasági válság közeleg, amit „olyan embereknek kell megfizetni, mint én”, nem a szociális szektorban dolgozóknak vagy a fodrászoknak. Eljöhetne végre az a pillanat is, amikor a gazdasági válság kezelésének finanszírozásából kiveszik a részüket azok a multinacionális nagyvállalatok, amelyek szennyezik a környezetet és rengeteg profitot vittek ki az országból – jelentette ki.
Ungár Péter arra a kérdésre, milyen együttműködést kíván pártja és a DK között az a megállapodás, amelynek értelmében az LMP az eredményén túl egyel több mandátumhoz jutott a DK-tól, így öt képviselővel frakciót alakíthatott, azt felelte: a frakciógarancia egy hatpárti megállapodás része volt.
A politikus arról nem tudott beszámolni, mely bizottságokban hány helyben és tisztségben részesül az LMP, mivel arra egyetértés hiányában Kövér László házelnök tesz név szerinti javaslatot.
MTI/LMP sajtó