Az LMP elvárja a kormánytól az energiafüggetlenség megteremtését

Az LMP elvárja a kormánytól az energiafüggetlenség megteremtését – mondta szerdai sajtótájékoztatóján Tetlák Örs, az ellenzéki párt országos elnökségnek tagja.

A politikus emlékeztetett az energiaügyi miniszter egy nyilatkozatára, amelyben Lantos Csaba kiemelt feladatnak nevezte az energiaszuverenitás erősítését. Tetlák Örs szerint a tárcavezető ezzel elismerte az Orbán-kormány tizenkét éves bűnét, azt, hogy eddig kiszolgáltatta az országot az orosz fosszilis energiának.
A politikus ugyancsak a miniszteri nyilatkozatra utalva azt mondta: ha a miniszter valóban a még kihasználható erőforrások között tartja számon a szélenergiát, akkor ne csak szavakban tegye ezt, hanem biztosítsa új szélerőművek telepíthetőségét a tiltás feloldásával.
Az ellenzéki politikus arra is rámutatott, hogy miközben idehaza nem épülhetnek szélturbinák, a kormány bejelentette: több mint ezer kilométeres távolságról, a tenger alatt lefektetendő kábelek segítségével szállítana Magyarországra Azerbajdzsánból még meg sem épült szélerőművek által termelt villamosenergiát.
Tetlák Örs kijelentette: az energiaszuverenitás nem azt jelenti, hogy Oroszországot lecseréljük egy másik országra, hanem azt, hogy idehaza termeljük meg a szükséges mennyiséget. Szerinte ez lehetséges lehet, ha a nap- a szél- és a geotermikus energia használatát energiakorszerűsítési programmal kombináljuk.

MTI / LMP sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!