Az LMP inflációkövető béremelést adna a közszférában dolgozóknak

Az LMP inflációkövető béremelést adna minden közszolgálati dolgozónak – mondta az ellenzéki párt országgyűlési frakcióvezető-helyettese vasárnapi budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatóján.

Kanász-Nagy Máté kifejtette: az infláció már meghaladja a 20 százalékot is, legjobban az élelmiszerárak szabadultak el. A leginkább azok helyzete romlik, akik bérből, fizetésből élnek, és akik nem tudnak másodállást, többletmunkát vállalni, ők jellemzően a közszolgálati dolgozók – közölte.
Az LMP javaslata szerint a szociális ágazatban, az oktatásban, az egészségügyben, az államigazgatásban dolgozók esetében minden év január 1-jén és július 1-jén meg kell állapítani azt a bérkorrekciót, ami egyenlő az infláció mértékével, és ezzel emelni kell minden közszolgálati dolgozó bérét – hangsúlyozta.
Ennek a társasági adó emelésével meg is lenne a forrása – mondta a politikus, hozzátéve, hogy az LMP szerint a társasági adó kulcsát 500 millió forint éves nyereség felett, az ezt meghaladó részre 25 százalékra kellene emelni. Ebből lehetne finanszírozni azt a bérforrást, amire szükség lenne a közszolgálati dolgozók esetében – mutatott rá.
A frakcióvezető-helyettes a párt javaslatai között említette a diplomás bérminimum bevezetését, amit az LMP már korábban is szorgalmazott. A tudásalapú társadalom a válságálló, ehhez minél több diplomásra van szükség Magyarországon a munkaerőpiac minden szegmenségben, így a közszolgáltatások területén is – fejtette ki.
A diplomás bérmimimum a garantált bérminimum összegét 30 százalékkal haladná meg – jelezte.
Kanász-Nagy Máté kitért arra is: a pedagógusok és a munkájukat segítő szakemberek helyzete 2016 óta folyamatosan romlik, mert a kormány a pedagógus életpálya-modell bevezetésére vonatkozó eredeti ígéretét megszegte.
Az LMP szerint az oktatásban dolgozók esetében a megoldás az inflációkövető béremelésen túl egy azonnali, a korábbi évek pénzromlását kompenzáló béremelés lenne.
Nulladik lépésben a pedagógusok bérét 45 százalékkal meg kell emelni, és utána kellene az esetükben is érvényesíteni az inflációkövető béremelést – fogalmazott.
Hozzátette, hogy az LMP maximálisan támogatja a Tudásmenet követeléseit.

MTI / LMP sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!