Az LMP arra kéri Novák Katalin államfőt, hogy támogassa a párt azon népszavazási kezdeményezését, ami hatályon kívül helyezné a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokról szóló törvényt.
Kanász-Nagy Máté frakcióvezető-helyettes hétfői, budapesti, de online is közvetített sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy a köztársasági elnök a közelmúltban részt vett és beszédet mondott az ENSZ Dubajban tartott Éghajlatváltozási Konferenciáján (COP28). Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: úgy vették észre, hogy Novák Katalin kijelentései „nem állnak pontos köszönőviszonyban a valósággal, számos ponton olyan információkat tartalmazott ez a beszéd, amelyek nem állják meg a helyüket”.
Az államfő többek között azt mondta, hogy „a magyar klímaprogram a legambiciózusabb programnak tekinthető, ez ugye közel sincsen így” – jelentette ki a képviselő. A kormányzati tervek három új gázerőmű üzembe helyezéséről szólnak, ez már önmagában ellentmond mindenféle klímavédelmi célkitűzésnek – hangsúlyozta Kanász-Nagy Máté.
A köztársasági elnök arról is beszélt, hogy Magyarország jelentősen csökkentette a CO2-kibocsátását, de, mit a képviselő mondta – ez sem így van. Mivel az elmúlt nyolc-kilenc évben az ország károsanyag-kibocsátása öt százalékkal nőtt – közölte a frakcióvezető-helyettes. Az államfő szavaival ellentétben az ország még a zöldenergia-termelésben sem jár az élen – tette hozzá.
Ha Novák Katalinnak tényleg fontosak a zöld, klímavédelmi célkitűzések, ha tényleg szeretne tenni annak érdekében, hogy megvédjük környezetünk élhetőségét, akkor csatlakoznia kell az LMP által meghirdetett népszavazási kezdeményezéshez – foglalta össze mondanivalóját.
MTI/LMP Sajtó