Az LMP alternatív közmeghallgatást szervez szerdára és petíciót indít a sóskúti akkumulátorfeldolgozó ügyében.
Csárdi Antal az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese hétfői online sajtótájékoztatóján elmondta: felháborítónak tartják, hogy sem Sóskút, sem Tárnok, sem Érd lakosságát nem kérdezték meg előzőleg, kívánnak újabb veszélyes üzemet látni néhány száz méterre természetvédelmi területtől és alig néhány kilométerre otthonaiktól. A fórumra meghívták Sóskút polgármesterét, König Ferencet, a település jegyzőjét, az Andrada cég képviselőjét és Aradszki András (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselőt – közölte.
A politikus felidézte: január 17-én jelentette be a sóskúti polgármester, hogy a szlovén cég a településen kívánja megépíteni az Alsózsolcáról „kiutált” akkumulátorhulladék-kezelő üzemét.
Az LMP-s politikus azt gyanította, a cég feltehetőleg azért akarja mindenképpen Magyarországon felépíteni az üzemet, hogy ne saját hazájuk földjét, levegőjét mérgezzék, ne Szlovénia vízbázisát éljék fel.
Csárdi Antal azt mondta, a jelek arra utalnak, a helyiek nem feltétlenül bízhatnak abban, hogy az új, Pest vármegyei helyszínen a városvezetés olyan harcos lesz, mint Alsózsolcán, nem számíthatnak arra, hogy kiállnak érdekeik mellett.
Kitért arra is, hogy a sóskúti önkormányzat kiadott egy közleményt, amelyben akkumulátorhulladék-kezelés helyett zöld energiatároló rendszerek újrahasznosításáról beszélnek. A kifejezésből szerinte pontosan látni, hogyan próbálják zöldre festeni azt a súlyosan környezetszennyező tevékenységet, amit a településen terveznek.
MTI/LMP Sajtó