Az LMP országos népszavazást kezdeményez az akkumulátorgyárak építéséről

Az LMP országos népszavazást kezdeményez az akkumulátorgyárak építéséről – jelentette be kedden sajtótájékoztatón Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt társelnöke.

Az LMP elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány az emberek megkérdezése nélkül nyújt több tízmilliárd forintos támogatást külföldi nagyvállalatoknak, amelyek tönkreteszik a lakókörnyezetet és elhasználják a vízkészletet – indokolta a kezdeményezést a politikus.
Elmondta, hogy Debrecenben a helyi választási bizottság első fokon már engedélyezte pártja helyi népszavazását a háromezer milliárd forintból létesítendő akkugyárról. Az embereket ugyanis nem kérdezték meg a jelentős hő- és hanghatással járó és óránként ezer köbméter vizet használó gyárról – kifogásolta Schmuck Erzsébet.
Hozzátette, hogy az akkugyártás országos probléma, a kormány akkugyártó nagyhatalommá kívánja tenni az országot; Győrszentivánon és Tatán is hasonló beruházást készítenek elő.
„Velünk akarják kifizettetni a jövőnk felélését” – fogalmazott Schmuck Erzsébet, hozzátéve, az LMP elfogadhatatlannak tartja a jelentősen környezetkárosító beruházásokat, azt pedig különösen, hogy mindezt a Fidesz az emberek megkérdezése nélkül vinné véghez.

MTI / LMP sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!