Az LMP valódi közmeghallgatást szervez a Hamzsabégi sétány fáinak kivágása ügyében

Az LMP elfogadhatatlannak tartja, hogy a Pest Vármegyei Kormányhivatal nem tart közmeghallgatást a Déli Körvasút újbóli környezetvédelmi engedélyének kiadása kapcsán. A kormányhivatal lépéséből is világosan látszik, hogy egyáltalán nem kíváncsiak a sétány környékén élők véleményére, azonban Kreiter-Sas Máté, az LMP újbudai önkormányzati képviselője alternatív közmeghallgatást szervez, ahol minden helyi lakos elmondhatja a véleményét, melyeket a képviselő továbbít a kormányhivatal felé.

Mint az ismeretes a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő V-Híd Zrt. ismét környezetvédelmi engedélykérelmet nyújtott be a kormányhivatalnak a vágánybővítés ügyében. Minden bizonnyal a kormányhivatal ismét kiadja az engedélyt, mivel idáig ezt kétszer már megtették, ráadásul jogszabálysértő módon. Ez utóbbit bíróságnak kellett kimondania, mivel a kormányhivatal részeként működő környezetvédelmi hatóság figyelmen kívül hagyta a környezetvédelmi jogszabályokat.
Azonban most ehhez képest is szintet léptek, ugyanis a kormány köz nélküli közmeghallgatás eszközével élve a Pest Vármegyei Kormányhivatal úgy döntött, hogy a Déli Körvasút környezetvédelmi engedélyével kapcsolatban nem tart közmeghallgatást.

Az LMP a kormányhivatal helyett megtartja a közmeghallgatást, ugyanis teljességgel elfogadhatatlan az, hogy a helyi lakosok és civilek kiszorításával akarják a Déli Körvasút vágánybővítéséhez szükséges 1000 fát alattomosan és csendben elpusztítani.

Kreitler-Sas Máté, az LMP újbudai önkormányzati képviselőjének bejegyzését az alábbi linkre kattintva érik el:
https://www.facebook.com/kreitlersasmate/posts/pfbid02cGNKMmpneA43GctwSUpJLyU9S9PvdMEHjUR8BxSiPNG3M1ZRPxEGkm1qePvSCsbel

LMP Sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!