Az önkormányzatokkal működne együtt az LMP az erdőpusztítás ellen

Az önkormányzatokhoz és vezetőikhez fordul helyi képviselőin keresztül az LMP, közreműködésüket kérve az „erdőpusztítás” megállításában – jelentette be csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Kanász-Nagy Máté, a párt társelnöke.

A politikus a lehetséges intézkedések között említette, hogy az önkormányzatok megtilthatják saját tulajdonú erdőik kitermelését, a területükön lévő, más által hasznosított erdők tulajdonosaira pedig nyomást gyakorolhatnak e kérdésben.
Céljukként azt említette, hogy minden lehetséges jogi és civil eszközzel élve akadályozzák meg, hogy tömegesen vágjanak ki fákat a múlt héten közzétett kormányrendelet alapján, amely gyakorlatilag szabad kezet ad az állami tulajdonú erdők kitermeléséhez.
Az LMP politikusa szerint ez megengedhetetlen mértékű erdőpusztítást idéz majd elő „a klímaváltozás, az aszály, a vízhiány időszakában”.
Nincs még egy olyan kormány az Európai unióban, amelyik a klímaválságot és az energiaválságot az erdők kitermelésével, a fák kivágásával, a zöldfelületek pusztításával kívánná megoldani – fogalmazott az ellenzéki politikus.

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!