Az otthonápolási díj minimálbérrel megegyező szintjére emelését követeli az LMP azok esetében is, akik nem gyermeküket gondozzák.
Hohn Krisztina, az ellenzéki párt népjóléti és családügyi szakszóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: erről szóló javaslatukat mindaddig benyújtják, amíg a kormányoldal nem emeli meg a díjat érdemben, és nem ismeri el munkaviszonyként ezt a tevékenységet.
Elmondta: jelenleg van, aki mindössze 45 ezer forintot kap azért, ha például idős hozzátartozóját ápolja. A kormány ugyan biztosít egy minimális emelést számukra jövőre, az azonban még az inflációt sem fedezi, "még borravalónak is kevés".
Kijelentette: az otthonápolási díj nem elegendő a megélhetésre, a tevékenységet végzők pedig gyakran egy percre sem hagyhatják magára hozzátartozójukat, így semmilyen egyéb munkát nem vállalhatnak.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy aki támogatni szeretné az ügyet, az csütörtökön a fővárosban, a Blaha Lujza téren írhatja alá az aHang erről szóló petícióját.