Azonnali cselekvésre van szükség a recski bánya ügyében!

Azonnali cselekvést sürget a recski bánya ügyében az LMP.

Kanász-Nagy Máté, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese pénteki online is követhető sajtótájékoztatóján felidézte: közérdekű adatigénylést nyújtott be, mert a recski bányavállalkozásra korábban kiszabott 3 millió forintos bírságot abszurdnak tartotta.

A politikus az Országos Bányakapitányság által megküldött vizsgálati dokumentumok alapján elmondta: a nyári hatalmas esőzés során derült ki, hogy a bánya területén található vízvezető árok a leeső nagy mennyiségű csapadékot nem tudja elvezetni, az akadálytalanul a lakóingatlanok felé zúdult. Megállapította a vizsgálat azt is, hogy a bányatelken iszonyú pusztítást végeztek, gyakorlatilag a teljes növényzetet eltüntették, illetve a bányászati terep 1-10 méter közötti értékkel került lentebb az eredeti szinthez képest. A terület süllyedése már önmagában kockázatos lehet – fűzte hozzá. A bányakapitány azt is megállapította, hogy a kövek ideiglegenes tárolását célzó depót szabálytalanul helyezték el a bánya területén, ami szintén összefügg a kialakult helyzettel. Mindezek és az egyéb megállapított jogsértések alapján a kiszabott bírság irreálisan alacsony – állapította meg az LMP-s képviselő.

Közölte: levélben fordul Bíró Marcellhez, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának elnökéhez, akitől sokkal szigorúbb eljárást és a kiszabott bírság felülvizsgálatát várja el.

Kitért arra is, Pintér Sándor belügyminisztertől és Rétvári Bence parlamenti államtitkártól személyes találkozót kér, hatszemközt kíván egyeztetni a kormányzati segítségnyújtásról. Emlékeztetett, hogy a kormány ígéretet tett a lakhatás rendezésére és kilátásba helyezett 500 millió forintot. A helyiek mind a mai napig nem látták ezt az összeget, késlekedik a segítségnyújtás, holott már több hónap telt el – mutatott rá a politikus.

MTI/LMP Sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!