A jövőben egyetlen olyan ipari beruházás vagy veszélyes üzem se települhessen lakott területek közelébe, amelyet nem hagytak jóvá az ott élők – szorgalmazta Tetlák Örs, az LMP országos elnökségének tagja vasárnapi online sajtótájékoztatóján.
Érd alpolgármestere azt mondta: Érd, Tárnok, Sóskút és Diósd négy olyan település a budapesti agglomeráció délnyugati részén, amelynek lakosaira a közelmúltban kényszerítettek volna veszélyes üzemet, illetve most is olyan beruházások vannak folyamatban, amelyek veszélyes üzem vagy valamilyen egészségre, környezetre káros beruházás lakókörnyezet közelébe települését jelentik.
Tetlák Örs szerint a magyar kormány általában multinacionális vállalatokkal, nemzetközi cégekkel szövetkezik annak érdekében, hogy munkahelyeket teremthessen. Nem ritka, hogy akár 130 millió forintot is kifizetnek egy-egy munkahelyért ezeknek a multiknak – tette hozzá.
Úgy fogalmazott: a kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás státusza mögé bújva „fittyet hányhat” az átláthatóságra és a lakosok véleményére, kívánnak-e ilyen létesítmények közelében élni. Az LMP országgyűlési frakciója olyan törvénymódosító javaslaton dolgozik, amely változtatna ezen a gyakorlaton – jegyezte meg Tetlák Örs.
Közölte: érdiként teljes mértékben támogatja a sóskúti és a diósdi civilek aláírásgyűjtését, amellyel mindkét esetben olyan üzemek működésének elindulását szeretnék megakadályozni, amelyek véleményük szerint túl közel vannak lakókörnyezetükhöz.
Hozzátette: maga is petíciót indított annak érdekében, hogy ipari beruházások, veszélyes üzemek ne települhessenek lakott területek közelébe az ott élők megkérdezése nélkül.
Ha egyetért velünk, írja alá Ön is!