Debreceni akkumulátorgyártás: nem csak környezetkárosító, korrupt is

Mai sajtóhírek szerint a Debrecen mellett akkumulátorfólia-gyárat építő Semcorp két tulajdonosát háziőrizetbe helyezték Kínában korrupciós vádak miatt. Ennek a cégnek a magyar kormány 13 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott azért, hogy Magyarországon építsen gyárat. Ez az eset is bizonyítja, hogy a Fidesz külgazdasági stratégiája úgy írható le, hogy hozd Magyarországra nyugodtan a korrupt és súlyosan környezetkárosító gyáraidat, a magyar kormány bármi felett szemet huny és még milliárdos támogatásokat is biztosít.

Ez pontosan az a kufárkodás, ami az elmúlt tíz évben nem saját lábára állította Magyarországot, hanem végtelenül kiszolgáltatottá tette. Arra ugyanis nem lehet építeni az ország jövőjét, hogy mi leszünk az Európai Unió korrupt adóparadicsoma, ami önként szolgálja ki a nagyvállalatok minden gazdasági érdekét.

Az LMP elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány a közös adóforintjainkból nem üldözi a korrupciót és a környezetkárosítást, hanem támogatja azt. Nekünk meggyőződésünk, hogy Magyarországnak olyan kormányra van szüksége, ami nem áruba bocsájtja a természeti értékeinket, hanem megvédi azokat, mert néhány év múlva semmit nem fogunk érni egy akkumulátorgyárral, ha közben nem lesz mit inni és enni.

Dr. Schmuck Erzsébet és Ungár Péter,
az LMP társelnökei

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!