Egységben Magyarországért: a honvédelmi miniszter és a miniszterelnök egymásra licitálva beszél ostobaságokat és veszélyezteti a magyar emberek biztonságát

Benkő Tibor honvédelmi miniszter egy kiskunhalasi lakossági fórumon, Orbán Viktor néhány nappal korábbi kijelentéseit meghazudtolva, kijelentette, hogy a Magyar Honvédség nem elég felkészült, hogy az országot bárki ellen megvédje. A miniszter továbbá megdöbbentő módon egy esetleges orosz lerohanásról szóló kérdésre sem tudott válaszolni. Ahogyan nem ismerhettük meg Benkő Tibor véleményét akkor sem, amikor a fideszes fórum résztvevői kitörő lelkesedéssel éltették az újbóli a sorkatonai szolgálat bevezetésének gondolatát.

Az egyesült ellenzék pártjai szerint háborús helyzetben kifejezetten veszélyes, hogy a miniszterelnök és egy teljeséggel alkalmatlan honvédelmi miniszter egymásnak ellentmondva veszélyezteti a lakosság biztonságérzetét, még a legalapvetőbb kérdésekre sem tud egyértelmű válaszokat adni és nem határolódik el a sorkatonai szolgálat visszavezetésétől sem. Mi ezt helyette is megtesszük: az Egységben Magyarországért pártjai a leghatározottabban elutasítják a sorkatonai szolgálat újbóli bevezetésének ötletét!

Az egyesült ellenzék szerint mára teljesen világos, az össze-vissza beszélő honvédelmi miniszter és a Putyin barátjaként tetszelgő miniszterelnök példája is mutatja, hogy Magyarország biztonságát csak az erős és stabil EU- illetve NATO-tagság tudja biztosítani. Az április 3-i választások tétje ezért már nem csupán az, hogy Orbán vagy nem Orbán, hanem az is, hogy egy olyan kormányt válasszunk, amely nem a magyar sorkatonai szolgálat visszaállításáról fantáziál és Putyin érdekeit védi utolsó erejéig, hanem megbízható partnere lesz az Európai Uniónak és a NATO-nak is. Április 3-án, aki az egyesült ellenzékre szavaz, a békére és a magyar emberek biztonságára szavaz!

Egységben Magyarországért:

DK
Jobbik
LMP
MMM
Momentum
MSZP
Párbeszéd

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!