A kormány állításával ellentétben a magyar gyerekeket nem az LMBTQ-aktivistáktól, hanem a kettészakított társadalomtól, a szegénységtől és a rossz oktatástól kell megvédeni – mondta az LMP frakcióvezető-helyettese, Pest megye 6-os számú választókerületének közös ellenzéki képviselőjelöltje vasárnap egy a Facebookon közvetített gödöllői utcafórumon.
Hohn Krisztina hangsúlyozta, nem érti, hogy a kormány miért hirdeti plakátokon, hogy meg kell védeni a gyermekeket, hiszen az mindenki számára alapvető fontosságú.
Az LMP frakcióvezető-helyettese arra kérte a választókat, hogy április 3-án szavazzanak az ellenzék közös jelöltjeire és csináljanak „igazi fülkeforradalmat”.
Jakab Péter, a Jobbik elnöke beszédében kiemelte, a kormány állításával ellentétben nem valódi probléma, hogy sok óvodás akarna nemi átalakító műtétet.
A vidéki emberek emiatt kiröhögik ezt a kormányt – fogalmazott. Hozzátette, a valódi probléma ugyanis az, hogy „400 forint egy euró”, „drága a benzin, ha van egyáltalán”, „elszálltak az árak”, valamint „drónok repülnek a fejünk felett robbanóanyaggal a fedélzeten, a Magyar Honvédség pedig pislog, mint hal a szatyorban, és nem csinál semmit”.
Jakab Péter szerint azzal, hogy a kormány stratégiai nyugalmat hirdetett, valójában azt üzente, hogy „most, amikor válság van, nekik nem kell csinálni semmit”.
„Jelenleg Magyarországnak nincs működő kormánya” – jelentette ki a Jobbik elnöke, aki szintén az ellenzék közös jelöltjeinek támogatását kérte hallgatóságától.
MTI/LMP sajtó