Ellenzék: le kell mondania az igazságügy-miniszternek a Völner-ügy miatt

Varga Judit igazságügyi miniszter lemondását sürgették közös keddi sajtótájékoztatójukon ellenzéki politikusok Völner Pál már távozott államtitkár ügye miatt.

Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese a kormány legsúlyosabb korrupciós botrányának nevezte a történteket, hozzátéve, az ügyben felmerül, hogy éppen az az államtitkár keveredett hivatali visszaélési ügybe, „aki másokat figyeltetett meg és hallgatott le”.
Varga Judit szerepét is vizsgálni kell, hiszen a miniszter adott engedélyt államtitkárának a megfigyelések szentesítésére, valamint a végrehajtókkal kapcsolatos ügyek kezelésére – mondta.
Jelezte: a parlament mentelmi bizottságának alelnökeként kezdeményezi, hogy minél hamarabb üljön össze a testület, ezzel is segítve az igazság minél gyorsabb kiderülését.

Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese arról beszélt: ez az ügy arról tesz tanúbizonyságot, hogy „a Fidesz rendszere menyire velejéig korrupt, és mennyire csak a hatalomról és a pénzről szól”.
Hozzátette: „politikai értelemben megszűnt létezni” az igazságügyi tárca, hiszen amíg a miniszter nem mond le, „addig Magyarországon Igazságügyi Minisztériumról nem beszélhetünk”.

Nunkovics Tibor (Jobbik) országgyűlési képviselő – aki az ellenzék jelöltjeként Völner Pál eddigi körzetében indul a jövő tavaszi országgyűlési választáson – lemondásra szólította fel a kormánypárti politikust parlamenti mandátumáról, mondván, méltatlanná vált arra.
Ez az ügy is jól mutatja, hogy 2022-ben Magyarország és minden magyar ember érdekében kormányváltást kell kiharcolnunk, el kell számoltatnunk ezt a velejéig korrupt rendszert; és el is fogjuk számoltatni – jelentette ki.

Szakács László (DK) országgyűlési képviselő szerint „ebben az államban egy ilyen magas tisztséget betöltő ember, aki egyébként kulcsfigutája a Pegasus-ügynek is, semmi esetre sem kerülhetett volna az ügyészség látókörébe, ha ezt Orbán Viktor nem engedélyezi”.
Jelezte: pártja részletes tájékoztatást kér a kormánytól, például arról, mióta tudnak ezekről az ügyekről vagy arról, hogy más kormánytagok is érintettek lehetnek-e a történtekben, illetve hogy Varga Judit „valaha fogadott-e el kenőpénzt Völner Pál államtitkártól”.

Tompos Márton, a Momentum szóvivője is arról beszélt: az igazságügyi miniszternek le kell mondania, ha nem tudott róla, hogy helyettese kenőpénzeket kapott, akkor azért, ha tudott, akkor pedig bűnrészesként.
Az elmúlt hónapokban kiderült, hogy a Fidesz játékszerként kezeli a titkosszolgálatokat – jelentette ki, hangsúlyozva, „a titkosszolgálat nem játék”, hanem az ország biztonságának egyik legfőbb garanciája.

Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője is Varga Judit lemondását szorgalmazta, hiszen „egy miniszter felel mindenért, ami az adott minisztériumban történik”, itt pedig „egy megvesztegethető államtitkárt bíztak meg a lehallgatásokkal”, ami a tárcavezető alkalmatlanságát mutatja.

A Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) nyugat-magyarországi regionális koordinátoraként Bana Tibor független képviselő jelezte: az MMM elkötelezett a korrupció elleni fellépés iránt, és támogatja, hogy Völner Pál mondjon le parlamenti mandátumáról is.
Hozzátette: az egyesült ellenzék célja az, hogy a jövő évi választás után vagy ne legyen ilyen ügy, vagy ha mégis történik ilyen, annak hathatós, érdemi és gyors következménye legyen.

A Legfőbb Ügyészség kedden jelentette be, hogy vezetője Völner Pál országgyűlési képviselő, az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára országgyűlési mentelmi jogának felfüggesztését kérte a házelnöktől egy hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként.

Mint írják: a Központi Nyomozó Főügyészség eljárása során megalapozott gyanú merült fel arra, hogy a politikus a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott konkrét ügyek elintézést ígérve.

Völner Pál jogi képviselője a nap folyamán azt közölte az MTI-vel: ügyfele kedden benyújtja lemondását államtitkári tisztségéről. Jelezte: Völner Pál nem ismeri el büntetőjogi felelősségét, semmilyen bűncselekményt nem követett el, „államtitkári és miniszteri biztosi feladatait tisztességesen és a törvényeknek megfelelően látta el”, mindenben együttműködik a nyomozó hatósággal, kihallgatása céljából bármikor rendelkezésre áll.

MTI/LMP sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!