Hozza nyilvánosságra az MNB a magántőkealapok tulajdonosait!

Az LMP-Magyarország Zöld Pártja törvénymódosítást nyújt be, hogy a magántőkealapokra is vonatkozzon az adatközzétételi kötelezettség, ám addig is szeretné biztosítani az átláthatóságot ezeknél az “offshore jellegű” cégeknél – közölte a párt szóvivője vasárnapi online sajtótájékoztatóján.

Süveg Anna azt mondta: amíg ez a törvénymódosítás – remélhetően – megszületik, kérik a Magyar Nemzeti Banktól, hogy hozza nyilvánosságra a magántőkealapok tulajdonosaira vonatkozó adatokat.

Nem lehet, hogy homályban maradjon, kire bíz az állam, száz- meg ezermilliárdos vagyonokat, “kik kapnak állami támogatásokat balatoni szállodák megépítésére” – tette hozzá.

Kifejtette: a kért adatokkal az MNB rendelkezik, mert a pénzmosás és terrorizmus elleni törvény értelmében köteles átvilágítani minden jogi személyt, így meg kell vizsgálnia a pénzügyi szervezetek tulajdonosi hátterét is.

A kért adatokat közérdekűnek nevezte a szóvivő, ahogy azt is, honnan származik a kezelt vagyon, mert – mint fogalmazott – “vélhetően túlnyomórészt közpénzből, hazai, vagy EU-s források felhasználásából”.

Azt is kérik az MNB-től, hogy vonja vissza azon magántőkealapok működési engedélyét, amelyeknél a források eredete vagy tényleges tulajdonosuk nem azonosítható teljes mértékben. Az LMP megítélése szerint a magántőkealapok forrásainak és tulajdonosaik eltitkolása pénzmosásra is alkalmas – tette hozzá Süveg Anna.

Megjegyezte, hogy nem átlátható tőkealapokkal nem is köthet szerződést állami szerv, mégis ezekbe a tisztázatlan hátterű tőkealapokba “dőlnek a támogatások”.

A magántőkealapokat “idegen testnek” nevezte a magyar gazdaságban. Erős a gyanú, hogy azokat pénzmosásra használják a tulajdonosaik és befektetőik – mondta az LMP szóvivője.

MTI/LMP Sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!