Induljon országos épületszigetelési program

Az LMP országos komplex épületszigetelési és energetikai korszerűsítési program elindítását várja kormánytól.

Gál József, az ellenzéki párt szóvivője keddi online is követhető sajtótájékoztatóján felidézte, hogy az LMP erről határozati javaslatot is benyújtott az Országgyűlésnek.

Évi 600 milliárd forintos keretből százezer lakás mélyfelújítását és megújuló energiahasznosítását tennék lehetővé – közölte. Hozzátette: ma a lakások 70-80 százaléka nem felel meg a korszerű műszaki és hőtechnikai követelményeknek.

Az épületszigeteléssel lehetne a leggyorsabban és legkönnyebben csökkenteni az energiafogyasztást, a külföldi energiafüggőséget a légszennyezést, az energiaszegénységét. Ugyanakkor a kormány mégsem foglalkozik ezzel a kérdéssel – mutatott rá.

A programban az LMP javaslata szerint a rászorulók is részt tudnának venni, önrész nélkül. A várható eredmények közé sorolta egyebek mellett a kisebb energiafogyasztást, a fenntartható rezsicsökkentést, a mérsékelt CO2-kibocsátást, a jobb levegőminőséget, a megújuló energiák fokozott bevonását és hasznosítását, valamint az ingatlanok értékének a növekedését.

A programnak gazdaságélénkítő és munkahelyteremtő hatása is lenne és ennek köszönhetően a háztartások energiafogyasztása 50-85 százalékkal mérséklődhet, valamint ugyanennyivel csökkennének a rezsiköltségek is – prognosztizálta.

Ideje, hogy végre ne az utcát fűtsék orosz gázzal, hanem energiahatékony, zöld otthonokat teremtsenek megfizethető rezsiköltségekkel – jelentette ki az LMP-s politikus. Jelezte: kezdeményezésük része annak a tízpontos csomagnak, amellyel a november 30-án kezdődő, 28. klímacsúcsra készülnek.  

Gál József ismét teljes tévútnak nevezte, hogy a kormány az akkumulátorgyárakat 2030-ra 55 százalékkal több energiával látná el, ami ugyanennyivel növelné az ország áramfogyasztását is. Nem szabad több akkumulátorgyárat építeni, helyette a kisebb energiaigényű ágazatokat kell támogatni – erősítette meg álláspontjukat.

MTI/LMP Sajtó

Kapcsolódó hírek

Most Te jössz!